Archivum

Véget  ért az Alkossuk Újra - Közösen rendezvény

Egyesületünk az ősz folyamán egy több funkciós ismeretterjesztő, népművészeti eseménysort valósított meg a Nemzeti Együttműködési Alap REB 17 – programja alapján.

A program A reformáció történelmi és kulturális öröksége az élő népművészetben című nagy nyári, országos, pályázaton alapuló kiállítás sorozatra épült. 
A kiállításon díjazott alkotásokat "újraalkottuk". A mesterek, a tárgyak alkotói ezúttal iskolásokkal, fiatalokkal, családosokkal együtt újra kezdik a mű megalkotását.

(Fotóink, melyek a Galériából is elérhetők, a legutóbbi, november 4-i  Alkotóházi programról, és a Szalay Sámuel Református Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában, fafaragás foglalkozáson az emlékoszlop készítésről szólnak.)

Szakembereink, mestereink, három, miskolci, református kötődésű iskolai intézményben 16 órás kézműves foglalkozásokat és ismeretterjesztő előadásokat tartanak, ezek keretében folyik az alkotó munka. (Az elkészült alkotások, művek, az intézmény tulajdonába kerülnek.)

Hogy a nagyközönség se maradjon ki, a programból, két alkalommal Alkotóházunkban is hasonló munkafolyamatokkal ismerkedhettek meg az érdeklődők.

Társprogramként játszóházi foglalkozások, néprajzi előadások, népviselet bemutató, népzenei hangszerbemutató, népi ételkóstoló és népzenei koncert színesítette az egész napos családi rendezvényt.







Véget  ért István Anikó ötvös és Lévai József faműves Fém és fa című közös kiállítása.

A kiállításon fémből, tűzzománc technikával készült filigrán ékszereket és nyugati országokban oly népszerű, elegáns esztergált vázákat, tálakat tekinthettek meg az érdeklődők.
A Július 27-én nyílt kiállítás szeptember 3-ig volt látható.
A kiállítást megnyitotta: Viszóczky Ilona néprajzos-muzeológus, a Herman Ottó Múzeumból.

Fotók  elérhetők a Galériából vagy megtekinthetők Itt.




Véget  ért A REFORMÁCIÓ történelmi és kulturális öröksége az élő népművészetben

című kiállítás a miskolci Felsővárosi Református Templomban.
(Miskolc, Balázs Győző tér 1.)

A kiállítás 2017. június 17 és július 30. között volt megtekinthető 
csütörtöktől vasárnapig minden nap 11-17 óráig.

Fotók hamarosan a galériában, továbbá a Boon-on. 


A Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Reformációs Emlékbizottság és Fügedi Márta Népművészeti Egyesület rendezésében 2017. június 16-án nyílt meg az a pályázaton alapuló kiállítás, amely a Reformáció történelmi és kulturális öröksége az élő népművészetben címet viseli.

A pályázatra az Észak-magyarországi régióból érkezett pályamunkákat szakértő zsűri bírálta el, az általuk minősített és válogatott alkotásokból rendeztük meg a kiállítást.

A kiállításnak helyet ad a Felsővárosi Református Templom (Miskolc, Balázs Győző tér 1. ) – Győri kapui Reformátusok közössége Balajthy József nagytiszteletű úr közreműködésével.

A kiállítást megnyitotta Dr. Hafenscher károly miniszteri biztos és Dr. P. Szalay Emőke professzor asszony, etnográfus.

A szervezők és a szakmai zsűri döntése alapján nem helyezéseket adtunk ki az alkotók között, hanem jutalmazásokat.


A jutalmazott alkotók:

 
A Reformációs  Emlékbizottság, a Népművészeti Egyesületek Szövetségének és Fügedi Márta Népművészet Egyesület Közös jutalmazottjai:


- Les Gábor fazekas, népi iparművész, Palócföldi Népi Iparművészek Egyesület
- Koscsó Istvánné hímző, népi iparművész, Fügedi Márta Népművészeti Egyesület
- Kiss István fafaragó, Heves Megyei Népművészeti Egyesület
- Hodnik Boglárka tojásmíves, Palócföldi Népművészeti Egyesület
- Pálfi Anita Katalin viseletkészítő, Fügedi Márta Népművészeti Egyesület
- Csillagvirág Népművészeti Egyesület (Heves) Hímző Alkotó Közössége
- Isvtán Anikó ötvös,  Fügedi Márta Népművészeti Egyesület
- Vermes Lajosné és Erdélyi Istvánné hímzők, Csillagvirág Népművészeti Egyesület (Heves)
- Nagy Sándorné hímző,  Fügedi Márta Népművészeti Egyesület
- Juhász András fafaragó, népi iparművész, Fügedi Márta Népművészeti Egyesület


A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés jutalmazottjai:

- Simkó Fanni bőrműves  Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete
- Aranygyűszű Díszítőművészeti Szakkör, Ózd
- Bogdán Erzsébet hímző, Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesülete
- Árvai Ferencné hímző Fügedi Márta Népművészeti Egyesület
- Hegyaljai Mesterek Népművészeti Egyesületének Hímző Alkotó Csoportja

A Nógrád Megyei Közgyűlés tárgyjutalma:


- Hodnik Boglárka, a Palócföldi Népművészeti Egyesület

 
Hermann Ottó Múzeum könyvjutalmai:


- Novák László kovács, a Fügedi Márta Népművészet Egyesület tagja
- Sztankóné Németh Anna hímző, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület
- Merényi József fafaragó, népi iparművész, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület


Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Kézműipari tagozatának jutalmai:

- Mazúr József fafaragó, népi iparművész, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület
- Nics László kovács, népi iparművész, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület


Heves Megyei Népművészeti Egyesület Különjutalma:

- Schmelczer Béláné hímző, a Fügedi Márta Népművészeti Egyesület

 
Fügedi Márta Népművészeti Egyesület Különjutalmai:


- Bódi Klára népi iparművész, csipkekészítő, Heves Megyei Népművészeti Egyesület
- Garay Lászlóné mézeskalácsos, Fügedi Márta Népművészeti Egyesület
- Szabó Zoltán fafaragó 






Véget ért a 2017-es gyerektábor


amely július 3-tól 14-ig tartott.
A táborban vidám, kötetlen formában, családias hangulatban és környezetben, különféle kézműves technikák, elsajátítására volt lehetőség zenével, testmozgással, egészséges életmódra neveléssel egybekötve.
Agyagozás, tűzzománcozás, gyöngyfűzés, csuhézás, nemezelés, szövés, kosárfonás, babakészítés, textiljáték készítés, fajáték készítés, mézeskalács készítés.



Az 5 napos tábor programja:
8-12:30-ig kézműves foglalkozások közben tízórai
12:30 - 13-ig ebéd
13-14:30-ig kézműves foglalkozások
14:30-16-ig szabadidős foglakozások: népi játékok, drámajáték, bábozás,
Diósgyőri Vár látogatás.
A részvételi díj a tízórait, ebédet és az uzsonnát is tartalmazta (A tábor min. 12 fős részvétellel indult.)





Véget ért Nagy Mária Irén és Olejnyik Erzsébet Kerámiák, kisplasztikák című kerámiakiállítása


A kiállítás  2017 június 29-én nyílt.
Július 24-ig, csütörtöktől vasárnapig,
12 és 18 óra között volt látogatható

Fotók a megnyitóról ITT tekinthetők meg, vagy a Galériából is elérhetők.

MEGHÍVÓ




VÉGET ÉRT A KOMPLEX ALKOTÓTÁBOR

Fotók a Galériában.
A Fügedi Márta Népművészeti Egyesület 2017. évben ismét megrendezte
komplex népművészeti alkotótáborát.
2017. JÚLIUS 24 – 28.

A tábor célja:

A népművészet hagyományainak ápolása, mind szélesebb körben történő
megismertetése, jelentős értékek létrehozása, a közös munka élményének
megtapasztalása, az alkotók szakmai fejlődéséhez való hozzájárulás és egymás
jobb megismerésének biztosítása.

Tapasztalatunk szerint az együttgondolkodás inspiráló hatással van a mesterek
egész éves munkájára is, egy-egy ilyen táborban elsajátított anyagot a résztve-
vők az éves munkájuk során sikerrel használják, adják tovább tanítványaiknak,
kollégáiknak.

Míg a délelőtti órák gyakorlati munkával telnek, ebéd után meghívott előadók
közreműködésével, a tábor témájához kapcsolódó előadásokat hallgathatnak
a résztvevők.

A korábbi évek gyakorlatát követve, igyekszünk rangos, a meghirdetett témákat
jól ismerő előadókat hívni.

Esténként szakmai, baráti beszélgetésekre, egy alkalommal, népzenei bemuta-
tóval összekötött közös éneklésre és közös főzésre is sort kerítünk.

A gyakorlati foglalkozások vezetésével képzett, kiváló szakembereket, a témák
ismerőit bízzuk meg.